Selfness szolgáltatásokról bővebben

Hogy miért pont Selfness?

A Selfness egyfajta életvezetési választás, amely a test, a lélek és a szellem egyensúlyának megteremtésére, illetve a saját magunkkal, belső énünkkel való kapcsolat kialakítására irányul. Ami a módszereket illeti, a selfness életmód iránt nyitott egyének elsősorban az önismeretet és személyiségfejlődést elősegítő, az én-kép megerősítését szolgáló tréningek, foglalkozások során juthatnak el a belső harmónia és ezáltal egy egészségesebb, boldogabb lét állapotába. Miután ép lélek csakis ép testben létezhet, ezért kapott helyet a szolgáltatások között a testmozgás típusai közül a jóga, mely biztosítja a teljes testi és lelki kikapcsolódást. Ugyanolyan fontos a test karbantartása mellett személyiségünk fejlesztése, elakadásaink megoldása. Ebben nyújt segítséget a coaching folyamata. Az astro coachingban pedig születési adatok alapján személyes képletből dolgozunk más perspektívából szemlélve személyiségünket, életeseményeinket. A szolgáltatások között szerepel még a kreatív festés ahol a színek és formák világán keresztül érhetjük el a lelki feltöltődést, átalakulást.


Life és Business Coaching

A coaching segítő- támogató-fejlesztő tevékenység, melynek célja az egyén hatékonyságának növelése a bennünk rejlő potenciálok, lehetőségek kiteljesítésén, a tudatosság, önreflexiós képesség javításán keresztül. A folyamat középpontjában a változás, változtatás áll. A coach a folyamat során az egyént saját erőforrásaira támaszkodva támogatja a fejlődésében, céljai elérésében és megvalósításában. A megvalósításra és a fejlődésre fókuszál. A coaching folyamat segít helyreállítani a félresiklott kommunikációt, a megrendült bizalmat, támogatást ad új határok vagy szerepek kijelölésében. Sokszor elég, ha az egyik fél változtat, mert az hatással van a másikra, a kapcsolat dinamikájára. A hozzám fordulóknak segítek abban, hogy megtalálják önmagukat, értékeiket, e­rő­for­rá­so­kat gyűjtsenek, hogy megértsék aktuális el­a­ka­dá­saik okát és megtalálják saját me­gol­dásaikat. A kö­zép­pont­ban az egyén sze­mé­lyi­ség és önismeret fejlesztése áll. A konzultációk időtartama 60 perc, melyre első alkalommal előzetes rövid telefonbeszélgetés után nyílik lehetőség.


Kínai asztrológiai elemzés / Astro coaching

Mindenki egyedi és lemásolhatatlan. Nincs két egyforma ember még ha ugyanazon napon és évben születtek is (ikrek estében is érvényes), mert számos más egyéb befolyásoló tényező alakítja sorsunk alakulását. Mindenkinek van egy egyedi képlete születési helye és ideje alapján és ebből kaphatunk iránymutatást akár a mindennapokhoz, nemcsak nagyobb életciklusokhoz. Az egyedi képlet árulkodik a személyiségünk magjáról, az emberi kapcsolatainkról, a világhoz való viszonyulásunkról, az álmainkról, vágyainkról. Minden képlethez társulnak szerencseoszlopok, amik abban segítenek eligazodni, hogy az adott időszakban mi vár ránk, mi a sorsfeladatunk. Továbbá hogyan tudjuk kiaknázni lehetőségeinket, erősségeinket és a nem túl szerencsés időszakokat hogyan fordíthatjuk javunkra, valamint amit gyengeségnek érzünk azt egy magasabb minőségben megélni. A hozzám fordulóknak teljes személyiség elemzést készítek el előzetes telefonos beszélgetés és adategyeztetés alapján. Visszatérő vendégeknek pedig éves előrejelzést adok és természetesen konkrét kérdéssel is fordulhatnak hozzám. Egy biztos, hogy izgalmas utazásban lesz részed!


Csoportos kreatív festés

Amennyiben programjaink közül a festést választod, garantált az élmény. Tökéletes választás azoknak, akik lelki feltöltődésre vágynak a színek és a formák világán keresztül. Felnőttek és gyermekek is részt vehetnek a programon. Festés típusaink között szerepel a Mandala festés és egyéb motívumok egyaránt. A festendő felület üveg, amelyre különböző típusú akril festékekkel dolgozunk. Minden színnek és formának megvan a jelentése és hogy mire hat, mit inspirál. A foglakozás egész napos program, ami 10 fő befogadására alkalmas. Így jó választás egy családi, baráti feltöltődésre vagy akár kollégák számára egy csapatépítő programnak.


Jóga

Mai, nyugati értelemben alapvetően kétféle jógát különböztetünk meg: testi és szellemi jógát, melyek célja a testi és a szellemi erők felébresztése. Az eredeti jóga mindkettőt jelenti, de elsősorban a szellemi jógát, ahogy a neve is utal rá: összekapcsolódni. Jóga célja, hogy az ember testének tökéletes ura legyen, hogy az elmét ellenség helyett baráttá tegye. A modern jóga a test megerősítésére és jó állapotának megőrzésére szolgáló pózokat (az úgynevezett ászanákat vagy más néven testtartásokat) alkalmaz. A jóga mindennapos gyakorlása önmagában is hasznos, javítja az egészséget, jó közérzetet teremt, mentális megtisztulást hoz és az életminőség javulását eredményezi.
Az óra időtartama 75 perc, melyre előzetes bejelentkezés szükséges, egyszerre maximum 6 fő számára elérhető.


Life Business és Astro Coaching


Jóga 


Mandala festés


Készítsd el weboldaladat ingyen!